Életem egyik meghatározó élménye kapcsolódik a vízhez. 2011 nyarán sikerült barátnőmmel és a barátaimmal ellátogatnunk "Erdély országba". Régóta szerettük volna megnézni a szép hegyeket, tavakat stb. Nem utolsó sorban a híres vendégszeretetre ks kíváncsiak voltunk, amiről már oly sokat hallottunk. Csíkszereda környékén a hegyekben voltunk, mikor találtunk az egyik csúcson egy jó értelemben vett világvége ivót. 700 km-re voltunk,de természetesen mindenki magyarul köszöntött minket és ngyon kedvesek voltak. Öten betoppantunk, majd megkérdeztem a kocsmárost, hogy tart-e házi pálinkát. A válasz mint addig minden erdélyi kocsmában igen volt. Kértem fél litert, mivel öten voltunk és meglehetősen meleg volt a klíma az nap. Mikor átadfta a kocsmáros a nedűt megkérdezte, hogy a többieknek mit önthet. Feleltem, hogy mi úgy gondoltuk elég lesz nekünk ez a fél liter. Barátunk óriási röhögésben tört ki a másik két már ott lévő vendéggel gyütt és kacagása közben ordítva tudakolta, hogy mi akkor most kislányok vagyunk-e vagy mi bánat. Kicsit szégyenkezve leültünk kinn a teraszon, ahol én gondoltam egy nagyot. Tudni kell, hogy a székelyek 60 fok környékére főzik a pálinkájukat, ami sokkal durvább, mint ami itthon van. Izeket ott már nem kell érezni csak a brutális égető érzés van meg a könnyek. Pár nappal előtte szintén kiröhögött egy másik pultos, mikor egy felest kértem. Ő közölte, hogy Erdélyben nincs feles pohár. Na ezen korábbi ismeretemből táplálkozva gondoltam majd én megmutatom, hogy f@szagyerek vagyok. Kértem decis poharakat és az volt a terv, hogy mikor bemegyek a pulthoz a poharakért, akkor a kocsmáros és barátai előtt lenyomom a decit, majd rezzenéstelen arccal távozok. Nem jött be! Pohár kikér,teletölt,lehajt...az hittem a szemem folyik annyira erős volt. A könnybe lábadt szememmel kerestem a segítséget a pulton és meg is találtam egy műanyag flakon képében. Kérdezés nélkül megragadtam a "vizes" flakont és úgy bunkó módjára a számhoz emeltem, mert már nem bírtam tovább. A második óriás kortynál esett le a borzalmas felismerés....a flakonban ugyanaz a 60 fokos cucc volt amitől épp megakartam halni. Itt besűrűsödtek az emlékek...azonnal tele hánytam a pultot, a padlót, a kezeimet és mindent. közben próbáltam kirohanni, de persze semmit nem láttam addigra már annyira eltakartak a könnyeim mindent előlem. Itt egy vágókép. Kint vagyok és már rég nincs gyomor tartalmam, de még mindig annyira öklendezem, hogy fogom a szemeimet, mert komolyan attól féltem, hogy kiesnek. No levegővétel, csak öklendezés. Közben mindenhonnan nevetést hallok folyamatosan. Mire nagy nehezen jobban lettem, körbenéztem és nem csak a pultos, meg a bentiek,de még az én cimboráim is visítva röhögnek rajatm. A pultos konkrétan újjal mutogatva kacagott, hogy Ő megmondta, hogy kislányok vagyunk. Vagány akartam lenni, de nem sikerült. Mindig meg kell szagolni azt, amiből inni akarsz. Nekem ezt tanította ez az eset.

A nap arany köpése, hogy kinézetre a pálinka is lehetett volna víz.